Mátyás Király és a Szultán követe
Remélem nem felejtettétek el Mátyás Királyt, és az ő csodálatos legendáit. Mert én nem. Csak nem nem tudtam melyikkel folytassam.
Történt egykoron, hogy Mátyás Jajca várának ostroma után Boszniában pihent, mivel első felesége otthon várta budai kastélyukban, nem is sietett haza. Sűrűn ette a bureket, vedelte a szilvapálinkát és fogyasztotta a nőket. Időnként válaszolt a rajongói leveleire, és néha fogadta a rögtönzött udvarába látogatókat. Egy unalmas szerda reggelen semmi dolga nem akadt, és mivel szolgálói akik rossz szemmel nézték, hogy a király már reggel hétre berúg, a női pedig délig nem kellnek fel, eldugták a szilvapálinkát, úgy döntött, fogadja a Szultán követét, akit másfél hónapja várakoztatott a karavánszerájban.
Maga mellé vette leghűbb vezérét Kinizsi Pált (Palika), és mivel a szolgálók látták, hogy az uralkodó ma eleget tesz kötelességeinek ezért aztán a szilvapálinkát is elővarázsolták. A fekete sereg válogatott katonái felsorakoztak készen a követ fogadására.
Ahogy a követ és kísérete belépett, a tömegből kivált egy szerecsen, aki enyhe portugál akcentussal emígyen szólt:
- Köszöntünk téged magyarok királya, ki a csehek és minden szláv nép réme, a németek legfőbb sanyargatója, és az utóbbi időben a szultánnak se jó barátja. Követségbe járul hozzád Ali herceg, a szultán tizenheted fokú unokaöccse, hogy tárgyaljatok miként két birodalom tenné.
Ekkor előlépett Palika és válaszolt:
- Köszöntünk téged sakálok fejedelmének unokaöccse, gyávák közt leggyávább, kinek arra sincs ereje, hogy a fingját visszatartsa nyilvános helyen, mit akartok?
A szerecsen megdöbbent Kinizsi szavain és innentől kezdve kevésbé hivatalos hangot ütött meg.
- Ez az Ali herceg nevű vadbarom itt mögöttem, aki nem beszél semmilyen nyelvet azt szeretné ha Dél-Bosznia felett továbbra is ő gyakorolhatná a hatalmat a Szultán nevében és Mátyás Király pedig évente tízerer aranytallért fizetne neki.
Ekkor Mátyás odaintette magához hű Palikáját.
- Te Palika, itt két dolognak se tréfa a fele. Egyrészt ez a szerecsen magyarul beszél. (Mátyás nem volt fajgyűlölő vagy ilyesmi de akkoriban a szerecsenek nem tanultak magyarul, mert hát minek.). Másrészt ezek a követelések pofátlanok legszívesebben megveretném.
- Uram királyom, életem halálom....
- Jól van, jól van, inkább mondjad.
- A szerecsen okos és tud magyarul. Ali herceg távoli rokona a Szultánnak. Veresd meg, vetesd tömlöcbe, küldj egy üzenetet a Császárnak (Frigyes Császár) és a Szultánnak a forróvarjúval (később ezt az elvet koppintotta le Dwight D. Eisenhower elnök mikor forródrót kapcsolatot hozott létre a Szovjetúnió pártfőtitkára és a mindenkori amerikai elnök között.), hogy te a szerecsent kinevezed Dél-Bosznia urának ki hadisarcot fizet neked.
- Ez mind szép és jó de mit nyer ebből a Szultán?
- Mindjárt végigmondom. A szerecsen pedig seregeket állít portyákra melyeket te átengedsz Alsó és Felső-Ausztriáig így tartva rettegésben Frici bát. A szerecsen pedig a zsákmányt a Szultánnak adja
- No fene Palika, egy nap még Máramarosi Ispán is lehetsz ha így folytatod. (Az lett). A megoldásod kiváló és fineszes. Hivasd hát ide a szerecsent.
A szerecsen a király elé járult aki beavatta őt a tervbe. A szerecsen bólintott, és nagyon megörült, hogy a csillaga így felragyog. Midőn a fekete sereg tagjai és Kinizsi szörnyen összeverték a követet és kíséretét, Mátyás megkérdezte a szerecsent.
- Áruld el nekem, honnan tudsz magyarul?
- Rabszolgaként nevelkedtem Portugáliában, ahol egy gazdag hollandus kereskedő vásárolt meg egy kuplerájba vigyázni a lányokra. Rengeteg magyar lány dolgozott ott egy apró faluból amit ti Nyíregyházának hívtok. Hát tőlük tanultam meg.
És ez a jelenség azóta is gyakorta előfordul!